Fogorvosi szolgáltatások

Fogfehérítés

Fogaink elszíneződését okozhatja az elfogyasztott tea, kávé, ételszínezék vagy éppen a dohányzás. Az elhalt fogak is elsötétednek idővel, s a régi töméseink is elszíneződnek, ahogy múlik az idő. 

Ha szeretnénk fogainkat világosabbá tenni, s az elszíneződésektől megszabadítani, akkor válasszuk a fogfehérítést.
Fogfehérítés előtt fogászati szűrést végzünk, ellenőrizzük a fogak, fogágy állapotát, a régi tömések záródását és az esetleges fogkövet eltávolítjuk. 

Fogszabályozás

Manapság a fogszabályozó kezelést segíti, hogy a fogszabályozó készülék viselése elfogadott, sőt, kedveltté vált. Bátran, önbizalommal hordják gyermekek és felnőttek egyaránt. Fogszabályozás során a kezelőorvos beállítja fogíven belül a fogak helyzeti rendellenességeit, oldja a fogak torlódását, zárja résességüket.

Tágítja a fogívet és az előtörésben megakadt fog előbújását segíti. Ezzel párhuzamosan a két fogív záródását, illeszkedését is korrigálja.

A páciens korától és az elváltozás típusától függően választunk készüléket. Dolgozhatunk kivehető és rögzített fogszabályozó készülékekkel is. A kezelés során rendkívül fontos a fogak és a fogszabályozó készülék tisztán tartása és a szakorvos utasításainak betartása. A sikeres fogszabályozó kezelés mindig a páciens és az orvos közös munkájának eredménye. 

Gyermekfogászat

A gyermekfogászat nagyon fontos területe a fogászatnak. A fogorvossal és a fogászati kezelésekkel való első találkozás meghatározó lehet egy kisgyerek életében. Fogorvosként mindig szem előtt tartjuk a kis páciensek szorongásának, félelmének oldását az adott fogászati probléma megoldása mellett. Átérezzük ennek a szituációnak a nehézségét a gyermek oldaláról is.

Szülőként segíthetjük ennek a nehéz helyzetnek a kialakulását azzal, ha figyelünk gyermekünk helyes fogápolására. Minden előtört kis fogacskát mosnunk kell. Mossa meg először a gyermek, majd utána mi, szülők is tisztítsuk át a fogukat, hiszen az ő kézügyességük még nem teszi lehetővé az alapos tisztítást.

Ugyanakkor minden fogmosás gyakorlás nekik, ezzel ügyesednek. Ha már az első lépéstől mi is átmossuk a fogukat, ez természetessé válik és elfogadják. Ne itassunk cumisüvegből, csőrös pohárból cukros, édes italokat, teát a gyermekekkel, s az esti fogmosás után már csak vizet engedjünk inni nekik.
Sok kis lyukas, fájó fog és feldagadt arcocska rossz élményétől óvjuk meg így a gyermekeinket. 

Implantáció

Foghiányok pótlására és teljes fogazati rehabilitációra ma már kiválóan bevált és megbízható eljárás a fogbeültetés, vagyis a fogászati implantáció.
Egy foghiány esetén is elsőként javasolt megoldás, ha az anatómiai szituáció megfelelő. 


Ez azt jelenti, hogy gyulladásmentes és megfelelő minőségű, vastagságú csontágy áll az operatőr rendelkezésére. Sok esetben lehetőség van a meglévő csonthiány pótlására is. Ez egyfajta előkészítő művelet, mely optimális feltételeket teremt az implantátum behelyezésére. Ha a páciensnél több foghiány, vagy teljes fogatlanság áll fenn, annak a megoldását is segíti a fogászati implantátum. 


Teljes, vagy részlegesen fix fogpótlás is készülhet ilyen szituációban, mely visszaadja a rágóképességet és gyönyörű esztétikai megoldást ad. 


Azt kell csak szem előtt tartanunk, hogy minden páciens anatómiai szituációja különböző, ezért a fogászati rehabilitáció lehetősége is különböző mindenkinél. Egyes esetekben többféle megoldás kínálkozik a rekonstrukcióra, ezen lehetőségek részletes megbeszélése után indulhat a fogászati helyreállítás.